fold_napja

A

Föld Napját

természettudományi munkaközösségünk kiemelt figyelemmel szervezte.

fold_napja_1

Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minden gyermek részt tudjon vállalni a feladatokban.

A tudáspróbákat, melyeket a tó körüli tanösvényen felállított állomásokon kellett megoldani, általános műveltségre és az iskolában elsajátított ismeretekre alapoztuk. Az állomások között tanulóink a környezetükben megtalálható terméseket, lehullott leveleket, kéreg részeket stb. gyűjtötték, de úgy, hogy ezzel ne okozhattak kárt az élő környezetben. Szintén az állomások közötti séta során kéreg és levél lenyomatokat készítettek a fellelhető, kitáblázott növényi fajokról, vagy ami számukra már ismert volt.

fold_napja_2

Az osztályoknak termésképeket kellett készíteniük az út során gyűjtött anyagokból, illetve ezen kívül egy nagyon fontos tablót, melyen hangsúlyosan kellett megjelennie annak a felelős emberi tevékenységnek, melyben az ember követi Isten parancsát a teremtett környezet védelmében az ige szerint:

,,Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Teremtés könyve, Mózes I.26-28

Az alsós osztályoknál a figyelem középpontjába kellett állítani alkotásukban a Föld Napját,  melyben megjelenik Isten által alkotott környezetünk felelős védelme, ebben Isten által ránk bízott szerepünk hangsúlyozása.

fold_napja_3

Az ötödikes osztályoknak egy Nemzeti Parkot kellett választani védett nemzeti értékeink közül. Erről készítettek hasonló figyelemfelhívó alkotást erősítve és hangsúlyozva hazánk kiemelkedő értékeinek védelmét, mely összhangban áll Isten akaratával.

A hatodikos osztályok a tanult teremtett életközösségek egységes védelméről készítettek tablót kiemelve az élőlények szerepét az Isteni alkotás láncolatában. Milyen következményekkel járhat környezetünkre, életünkre, ha felelőtlenül bánunk természetes élőhelyeinkkel?

Hetedikes osztályokban a megújuló és a fosszilis energiákra fektettük a hangsúlyt, hiszen életkoruknak megfelelő ismeretekkel már rendelkeznek ebben a témakörben. Érveket kellett felsorakoztatniuk használatuk mellett és ellenük, figyelembe véve a már zajló klímaváltozásra gyakorolt hatásukat! Ebben fokozottan kiemelték az ember cselekvő szerepét teremtett környezetünk védőiként szűkebb környezetünkben, családunkban, iskolánkban, városunkban, illetve szerepünket a globális következményekben.

A nyolcadikos osztályok az egészséges életmód gyakorlatát járták körül a következő kérdésekkel a középpontban: Hogyan hat egészségünkre az elfogyasztott táplálék? Miért fontos a mindennapos mozgás életünkben? Hogyan őrizhetjük meg teremtményként életünk kiszabott éveit egészségben? Táplálkozásunk napi gyakorlata milyen hatással van teremtett környezetünkre?

fold_napja_

Minden osztály kiválóan teljesített ezen a napon! Remek alkotások születtek és szinte hibátlan megoldások a feladatokban. Hogy még színesebbé tegyük a napot: az osztályok közösen virágokat ültettek a kereszt körül, hiszen így környezetünk is esztétikusabb lett, közben pedig a CO2 is megkötésre került.

Ezek is érdekelhetnek

Damaszkuszi Út Alapítvány
newspapers
Papírgyűjtés
ado_1
Kálvin Téri Diáksport Egyesület (KDSE) – Adó 1%