nepviselet_napja_0

„Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben” címmel Hrágyel Dóra pedagógus 2015-ben magánkezdeményezést indított a legnagyobb közösségi oldalon, miszerint április 24-e – a sok világnap között – legyen a népviselet napja. A felhívás lényege, hogy legyen egy nap a magyar és nemzetiségi népviseletek jegyében az óvodákban és iskolákban is, ahol megmutatják kultúránk ezen kiemelkedő értékét a világnak.

 

Iskolánk idén harmadik alkalommal csatlakozott a felhíváshoz, de egy kicsit továbbgondolva, kibővítve azt tematikus feladatokkal.

Ebben az évben a viseletek mellett a népi étkezési szokásokhoz, ételekhez kapcsolódó feladatokon keresztül ismerkedhettek a gyerekek a népi kultúrával.

kukoricaprósza

 

nepviselet_napja 8.a

       

Lelkes készülődésük és a családok segítő munkája nyomán gyönyörű kiállítások születtek az osztálytermekben.

nepviselet_napja_3.a

nepviselet_napja_6.b

nepviselet_napja_2.b

nepviselet_napja_1.b

nepviselet_napja_1.a

   

A napot pedig egy közös, jókedvű táncolással zártuk, ahol a zenét a Regenyés Együttes szolgáltatta.

nepviselet_napja_7

 

 

nepviselet_napja_8

     

Külön öröm számomra, hogy minden osztályban megjelent az a házi áldás,

mely a legtöbb falusi ház konyhájában látható volt.

nepviselet_napja_4.b

„Hol hit, ott szeretet,

Hol szeretet, ott béke,

Hol béke, ott áldás,

Hol áldás, ott Isten,

Hol Isten,

Ott szükség nincsen!”

 

Ezek is érdekelhetnek

Damaszkuszi Út Alapítvány
newspapers
Papírgyűjtés
ado_1
Kálvin Téri Diáksport Egyesület (KDSE) – Adó 1%