jubileum_refi

2007-2017 A Kálvin Téri Református Általános Iskola eltelt 10 éve

„Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” 1Pt 2,5a

A Kálvin Téri Református Általános Iskolánk közössége – a Reformáció 500. évében – az iskolaalapítás 10 éves jubileumát ünnepelte március 26-án tartott hálaadó istentisztelet keretében. Igét hirdetett Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese. Iskolai és gyülekezeti énekkarunk szolgálatával, ünnepi beszédekkel – Fukk Lóránt lelkipásztorunk emlékezésével folytatódott a hálaadás:

„Tudjátok, mi itt az igazi csoda? Az Úrnak bennetek lett temploma. Lelki ház, melyben nincs felekezet, csak Krisztusban megújult szívek, életek. Halljátok? A lelki kövek énekelnek. Itt ma évszázadok felelnek egymásnak, s nekünk. Azt mondják: csak addig épülhetnek a falak, amíg Krisztus az alap.” (Fukk Lóránt: Emlékezés)
  Majd testvérgyülekezetek köszöntése zárta az ünneplést. Lapu Boglárka szavalatában Reményik Sándor gondolatai erősítették a közösséget:
„Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát…”
Ünnepi díszbe öltözött a szívünk, és az egész iskolánk! Hosszú évek során a remény, a vágy újra és újra felélesztette az iskolafenntartás gondolatát. Majd 59 év szünet után lángra lobbant az elhatározás, és 2007 márciusában egyházközségünk presbitériumának döntése alapján Alapító Okirat született: szeptemberben újra indul a református egyházi oktatás Veresegyházon. A hatalmas gyermeklétszámon túl nagy volt a lelki igény, mivel egyetlen felekezet fenntartásában sem működött egyházi iskola a városban és a környező falvakban. Miért olyan fontos az iskola? “… nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. – írja Kölcsey Ferenc. – Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el…”   Éppen ezért felelősséggel formáljuk iskolánkat, alakítjuk hagyományainkat, nevelő-oktató munkánkat a legbiztosabb alapokra – Jézus Krisztusra helyezve. A Kálvin Téri Református Általános Iskola mikor megnyitotta kapuit, első évfolyamon két tanulócsoportban 43 gyermeket fogadott.   Minden tanév elején fogadalmat tesznek tanulóink Isten színe előtt nemzetünk, egyházunk és iskolánk iránti elkötelezettségről. Az 1-8 évfolyamos általános iskola felmenő rendszerben, a 2014-2015. tanévben teljesedett ki, évfolyamonként két osztályban, közel 60 tanulóval.

Ma összesen 430 gyermek tanul az intézményben.

Rakódnak a kövek, épül a lelki ház! Téglát, téglára téve, maga az épület is szépen formálódhatott Isten megtartó kegyelméből, sok-sok imádsággal, áldozattal. Iskolánk sajátos arculatát a keresztyén értékrend adja. Ezt jeleníti meg Pedagógiai Programunk, s annak részeként a helyi tantervünk: a református többlet megjelenik a tantárgyainkban is. Életünk zsinórmértéke a SZENTÍRÁS. Pedagógiai programunk alapelvei szerint a nevelő-oktató munkánkban a gyermekek egész személyiségének, képességeinek fejlesztése áll a középpontban. Ezt a feladatot 40 pedagógus látja el, és 21 egyéb munkatárs segíti a folyamatot. 2007-ben indult az első tanév a lelkészlakásból átalakított 2 tanteremben. 2008-ban emeletráépítés, fenntartói finanszírozással – újabb 4 tanterem. 2010-től a tanulólétszám folyamatos emelkedése miatt kevésnek bizonyult a férőhely, városi segítséggel, külső telephelyen került elhelyezésre két osztályunk. Sürgetővé vált az építkezés. Veresegyház város képviselő testülete kedvező döntést hozott számunkra új iskolaépület megépítéséről, mely 2011-ben átadásra került. Feltételeink a XXI. századnak megfelelően megvalósultak. 2013-ban sportpályát vehettünk birtokba, iskolánk alapítványának, a Damaszkuszi Út Alapítványnak támogatásával – ezáltal a sportélet is megélénkült. 2014-ben a tanteremgondok ismét jelentkeztek. Kívánatossá vált az iskolabővítés. Újabb önkormányzati segítséggel további tantermek kerültek kialakításra.
Hála és köszönet mindenért!

Hittel valljuk: „Minden gyerek valamiben tehetséges.”

Így teljesedhetnek ki gyermekeink különböző területeken: tantárgyi tudásban – szaktárgyi versenyeken, készségtárgyak tanóráin. Keresztyén értékrenden alapuló iskolánkban különösen figyelmet fordítunk nemzeti értékeink megőrzésére, a hagyományok ápolására. Fontosnak tartjuk a közösségi munkában való aktív részvételt, valamint a környezettudatosság, a kertészkedés és öngondoskodás iránti nyitottság kialakítását, erősítését, megtartását. Hagyományaink a családokkal való szorosabb kapcsolatunk erősítését szolgálják. Ilyen alkalmak a fogadalomtétel, a családi vasárnapok, a szülői beszélgetős esték, az ünnepek előtti csendesnapok. Szabadidős programjainkat igyekszünk a gyerekek és szüleik igényeinek megfelelően alakítani.   Az évek során kialakultak rendszeres alkalmaink, – csak néhányat kiemelve: családi vasárnapok, Advent fényében csillogó iskolai énekkarunk hangversenye, Iskolahívogató – a leendő elsősöknek, a Kálvin Téri Napok gazdag lelki tartalommal, a tanévzáró családi együttlét – a SULI-BULI, a ballagó nyolcadikosaink hálaadó búcsúja…   Sokan részt vettünk iskolánk történetének alakításában valamilyen módon, részt vállaltunk a nehézségek leküzdésében, az eredmények elérésében. Így köszönöm meg református egyházunk vezetőinek, városunk elöljáróinak odafigyelését, segítő támogatását terheink hordozásában. Köszönetemet fejezem ki kollégáimnak, hogy megőrizték a hivatásukba vetett hitet. Mi pedagógusok a rengeteg változás és változtatás ellenére hiszünk Istentől kapott küldetésünkben, a nevelés lehetőségében, munkánk fontosságában, tisztában vagyunk felelősségünkkel. Megköszönöm a családokat, akik iskolánk pedagógusaira bízták gyermekeiket. Meggyőződésünk, hogy az iskola mindenkor értékteremtő és kultúrateremtő intézmény, s nem szolgáltató központ. Hisszük, hogy a gyermekeket szeretni és biztatni kell, hogy egészségesen fejlődjenek, és iskolánkban igyekszünk biztonságot nyújtó érzelmi környezetet teremteni számukra képességeik szabad kibontakoztatásához. Mindezek elérése érdekében továbbra is nagyon számítunk a szülők bizalmára és együttműködésére, fenntartónk, igazgatótanácsunk, gyülekezeteink támogatására.

Fukász Lászlóné  intézményvezető

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól…” Péld 22,6

SOLI DEO GLORIA

 

Ezek is érdekelhetnek

Diákolimpia – Labdarúgás
ISKOLAHÍVOGATÓ
Rajzpályázat – Kálvin Téri Napok – 2024