Ma 2017. 10. 24. kedd van. Köszöntjük Salamon nevű testvéreinket.
Random Image
HÍREINK

SPORTEGYESÜLET

ISKOLAKERT

VERSENYEK

BESZÁMOLÓK

Református jótékonysági bál

2014. május 10-én a Szülői Szervezet jótékonysági bált rendezett református iskolánk javára. Lelkes készülődés előzte meg a tanári kar részéről is. Kitűnő színpadi alakítással, sok-sok humorral mutatták be Fazekas Mihály Lúdas Matyi c. darabjának „kissé átformált” feldolgozását. Ezt követően a „Kerecsen” táncegyüttes előadásában Mezőségi táncokat láthattunk Balázs Péter koreográfiájában. A táncosok színvonalas műsorukkal még gazdagabbá tették az estet. Köszönetemet fejezem ki a kollégáimnak, és minden fellépőnek.
Szeretném megköszönni a Szülői Szervezet vezetőjének és az osztályokat képviselő szülői szervezeti tagoknak, a szervezésben, lebonyolításban feladatot vállaló kollégáknak, szülőknek fáradozásukat, gondoskodó szeretetüket, mellyel eredményessé tették ezt az összejövetelt.
Köszönetet mondok mindazoknak, akik jelenlétükkel, adományaikkal, felajánlásaikkal támogatták ügyünket, illetve pártolójegyek vásárlásával hozzájárultak kitűzött célunk eléréséhez.
Rendezvényünk helyszíne a Váci Mihály Művelődési Ház volt. Hálás szívvel köszönöm meg a Művelődési Ház vezetőjének, hogy támogató segítségével lehetővé tette a bál lebonyolítását.

Veresegyház, 2014. május 12.

 

Fukász Lászlóné
iskolaigazgató